Vitathatatlanul átestem a ló túloldalára.
Annyit hallottam és olvastam, hogy ne a külső dolgoktól várjuk a boldogságot, hogy szinte letiltottam magamnak minden "tárgyi" örömöt.

Persze ez sem ment volna, ha nincs bennem kompatibilitás a dologgal kapcsolatban.

Gyerekkoromban állandóan azt hallottam, hogy az élet nagyon nehéz, állandóan alkalmazkodni és lemondani kell. Szegények vagyunk, és nem engedhetünk meg magunknak mindent. Nem szabad követelőzni, nem szabad akarni dolgokat. Emlékszem volt egy játékbolt, aminek a kirakatát sokszor megcsodáltam, de arról nincs emlékem, hogy valaha is bent jártam volna és kaptam volna valamit. Egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy vágytam valamire és megkaptam volna...

Sőt istenigazából arra sem emlékszem, hogy vágytam volna valamire, egyetlen esetet kivéve: nyári balatoni táborozáskor láttam egy sárga, felfújható nagy gumizsiráfot! Azt nagyon szerettem volna!! Évről-évre megcsodáltam - de sosem kaptam meg...

Tény és való, hogy az utóbbi években a sok belső munkának köszönhetően hatalmasat nőtt a szeretetre, örömre, belső békére való képességem. Viszont az életem körülményei nem tükrözik ezt - úgy tűnik lemaradásban vannak. Épp ideje hát, hogy utolérje egymást a külső és a belső!!
(Egyébként ezért kezdtem bele ebbe a blogírás dologba is...Eddig minden csak belül volt...Ez már egy lépés ahhoz, hogy kijöjjön :))

A tegnapi nyugalmas nap után már tűnődtem, hogy vajon mi lesz a következő tisztítanivaló feladat? Mit dob a felszínre a tudatalattim? Mit hoz elém az Élet?

Reggel gyanútlanul rákkatintottam erre a videóra és már az első percben sírógörcsöt kaptam!
Ajánlom mindenkinek, akinek olyan blokkja van belül, hogy nem kaphat meg dolgokat!!!

 

...Csak érezd jól magad!...

Tegnap és ma csak arra koncentráltam, hogy átéljem az igazi, mély belső örömet. Nem a felszínest, hanem az Igazit!!

Minden nap a reggeli teendőim közepette meghallgatom, a Gazdagság cdt.101 pozitív állítással kezdődik, és utána jön a Gazdagság meditáció. Bár nem meditálok, de ennek ellenére megalapozza a napi jó hangulatomat!

Ez a kezdet!

Nagyon sok könyv tanítja azt, hogy csak érezd jól magad, csak légy boldog és akkor minden rendben lesz, akkor teljesülnek az álmaid. Ez azért nem teljesen igaz...Illetve igaz, de nem úgy, ahogy általában értjük alatta az örömöt és a boldogságot.

Ugyanis annak, amit általában „érzelmeknek” hívunk, mindig megvan az ellentétpárja is. És amikor a hétköznapi értelemben vett jó érzéseken munkálkodunk, akkor lappangva, de mindig ott van az ellentéte. Tehát, ha rossz kedvünk van és beteszünk mondjuk egy vidám filmet, és jó kedvünk lett tőle, akkor jó kedvünk van ugyan, de előtte meg rossz volt...Lehet, hogy ez most egy kicsit zavarosan hangzik, de gondoljunk csak bele, hogy az így kiváltott jó érzés és vidámság mennyire nem tartós. Állandóan figyelmeztetni kell magunkat, korrigálni, felspanolni...

Nem azt mondom, hogy nem áldásos tevékenység szabályozni a hangulatunkat, de ha CSAK ETTŐL VÁRJUK A POZITÍV ÉLETET, A TUDATOS TEREMTÉST, AKKOR ROSSZ LÓRA TETTÜNK.

Létezik ugyanis egy másik minőségű pozitív...most majdnem azt írtam, hogy érzelem, de pont az a lényeg, hogy ez nem érzelem!!

No, megkerestem az ide vonatkozó részt, bemásolom:

„ Az ego generálta pozitív érzések már eleve magukban hordozzák önmaguk ellentétét, amelyekbe gyorsan átalakulhatnak.(...) Az ego generálta érzések az elme külső tényezőkkel történő azonosulásából származnak, amelyek természetesen valamennyien labilisak, és bármely pillanatban megváltozhatnak. A mélyebb érzelmek valójában nem is igazán érzelmek, hanem a lét állapotai. Az érzelmek az ellentétek világában léteznek. A lét állapotait el lehet ugyan fedni, de ezeknek az állapotoknak nincs ellentétjük. Szeretetként, örömként és lelki békeként – sugároznak bensődből.”

(Eckhart Tolle: Új Föld)

Ezek a bizonyos Létállapotok tapasztalatom szerint nem „előállíthatóak” úgy, mint a pozitív-negatív hangulatok. Ezek akkor bukkannak fel, amikor az útjukban álló akadályokat, blokkokat, negatív érzelmi mintákat elengedtük.

Ennek ellenére természetesen hasznos a hangulati életünk irányításával is foglalkozni. Lehet ezt úgy is, hogy felvidítjuk magunkat, de lehet éppenséggel nyomába eredni egy-egy negatív érzésnek, hogy mit is takar. Van olyan, amikor egy-egy kicsit nyomott hangulat mélyén egész sereg elengednivalót találunk – mint egy hagyma héja :)

Én most élvezem a lelki békémet...

De hamarosan jön majd az újabb elengednivaló!

Így működik ez: 

Mit jelentett az az érzés, hogy szánalmas vagyok?

A ma délelőtti meditációmnál érdekes dolog történt. Ahogy becsuktam a szememet felidéztem a falamat. Ott volt még, de nagyon messze a bal oldalamon, és nem is volt olyan sűrű. Ahogy ránéztem hirtelen bevillant valami! Rájöttem, hogy mi volt a fal - azaz a "szánalmas vagyok" érzés valódi feladata!!! Mindig akkor tört rám, amikor nem voltam hiteles!! Amikor másnak akartam magam mutatni, mint amilyen valójában vagyok!! És nem csak mutatni, HANEM másmilyen is akartam lenni!!! Lazább, erősebb, magabiztosabb, sikeresebb, bizakodóbb, bátrabb!!! DE NEM VOLTAM AZ!!! És ahelyett, hogy ezt beismertem volna magamnak és dolgoztam volna azon, hogy jobban közelítsek az ideáljaimhoz, megpróbáltam eljátszani másoknak, de MAGAMNAK IS!! Főleg magamnak...Néha sikerült, de bizony sokszor volt, hogy amikor hazatértem valahonnan, ahol különösen bizonyítani akartam, fájt a fejem, és az arcizmaim izomlázasak lettek a görcsös, magamra erőltetett mosolygástól...

Fúúúúú!!! Na, ilyenkor kezdett rámtörni a "szánalmas vagyok" érzés, és én annyira féltem ettől - mert titokban hittem benne - hogy iszonyodva ellöktem magamtól, és kétségbeesetten kerestem a bizonyítékokat, hogy miért is vagyok szuperklassz...

Jaj, Istenem, ha beismertem volna a gyengeségemet és a sebezhetőségemet, mennyivel könnyebb lett volna!!! Miért hisszük azt, hogy tökéletesnek kell lennünk. Hányszor játszottam el -főleg férfiaknak- a megértő, megbocsátó nőt! Mi lett volna, ha azt mondom: Figyi, ez most fáj...Igaz, hogy éppen azt gyakorlom, hogy laza, megértő, és megbocsátó nő legyek, de ez most nem megy...Az az igazság, hogy pokoli dühös vagyok, összezavarodott és csalódott...

Miért nem mondtam ezt???
Azt hiszem büszkeség és önvédelem...

Pedig ha belegondolok, hitelesnek lenni sokkal kevésbé szánalmas...A megjátszás, az állandó rejtőzködés, önigazolás és önvédelem tényleg szánalmas látvány kívülről, ráadásuk belülről roppant fájdalmas is. Hisz miért van szükség mindezekre? Azért, mert belül silánynak és értéktelennek tartjuk magunkat....

Nagyon felszabadító volt minderre rájönni!!!!

Utána már egész nap megerősítéseket ismételgettem:

Megengedem magamnak, hogy befogadjam életembe a legnagyobb bőségnek és csodálatos történéseknek azt a lehetőségét, amit a teremtő nekem adományoz. Befogadom magamért, a családomért, a gyerekeimért és az egész emberiségért. (Ez az Agykontrollos Gazdagság cd-n van rajta, csak egy kicsit kibővítettem :))

Meg azt mondogattam: Köszönöm, Köszönöm! Képes vagyok használni a Teremtő erőmet. Könnyedén és természetesen használom a Teremtő erőmet!!!

NEM ÉREZTEM ELLENÁLLÁST!!! SIKERÜLT AZ ELENGEDÉS, KITISZTÍTOTTAM EGY MINTÁT, AMI VISSZAFOGOTT!! HURRÁ!!!!

Feltárul a sötét fal titka :)

Van az Agykontrollban egy technika, amit nagyon szeretek: Pohár víz technikának hívják. Az a lényege, hogyha van egy kérdésed, amire választ szeretnél, akkor este megiszol egy fél pohár vizet, és közben megerősíted a szándékodat, hogy választ szeretnél az adott kérdésre. Reggel megiszod a másik felét és megcsinálod ugyanezt. Általában 24 órán belül megkapod a választ. Régóta használom ezt nagyon jó eredménnyel, és most már sokszor előfordul, hogy elegendő csak megfogalmaznom a szándékot, hogy este ezt a technikát fogom alkalmazni, és még nap közben megkapom a választ!

Tegnap is ez történt: elhatároztam, hogy este megiszom a pohár vizet, és megkérem a tudatalattimat segítsen megérteni mi ez a fal, amit magam előtt látok (lásd tegnapi bejegyzés).

Este a párom felbosszantott. A kapcsolatunk számomra minden csak nem boldogító és mostanában a legpozitívabb érzés, amit képes vagyok érezni iránta az a szánalom...Sokszor vagyok rettenetesen dühös is, de azt már tudom, hogy ilyenkor voltaképpen magamra vagyok mérges, hogy hogyan keveredhettem ilyen szörnyű helyzetbe, és - főként - miért nem vagyok már képes rajta változtatni!!!
-Szánalmas, szánalmas, olyan szánalmas ez a pasi, hogy az nem igaz!! - mondogattam dühösen, de akkor megint belém vágott a felismerés: tulajdonképpen az tölt el iszonyattal, hogy ÉN IS szánalmasnak látom saját magam!!!! És akkor hirtelen bekattant az a jellegzetes AHA - érzés, amikor tudom, hogy itt a válasz!!!

Eszembe jutott, hogy hányszor de hányszor kuncsorogtam életem során egy kis odafigyelésért, szeretetért...Milyen mohó sikerszomjam van ( hozzáértők kedvéért: 35/8- as születési számom van, így a siker-téma sorsfeladatom!)...mennyire szerettem volna, ha figyelnek rám, csodálnak, irigyelnek!!! Hányszor voltam oda valakiért, várva, hogy felfigyel rá, rájön, hogy voltaképpen milyen csodálatos is vagyok...Hányszor adtam túl sokat férfiaknak, azért, hogy bebizonyítsam nélkülözhetetlen vagyok az életükben...Hányszor lett volna kedvem az arcukba, csapni, beléjük rúgni, de kívülről csak mosolyogtam, hogy elhitessem magamról milyen kedves és megértő is vagyok...

És ráadásul még az egészet leöntöttem egy adag ezoterikus - rózsaszín - cukormázzal is. Persze ehhez az kellet, hogy belül kegyetlenül beszabályozzam magam, és elhitessem magammal, hogy most ezt azért csinálom, hogy megtanuljak szeretni, elfogadni, megbocsátani...

Ennek persze egyenes következménye, hogy az ember belülről éhezik érzelmileg. Mivel azt tanultam, hogy nem "spiri" a külvilágtól elvárni bármit is, ezért hagytam, hogy az életemben mindenki gátlástalanul azt tehessen amit csak akar...mindezt persze a fejlődésem érdekében...Mivel az egész semmiféle eredményt nem hozott (hogy is hozhatott volna!) ezért belül egyre dühösebb, agresszívabb lettem, amit magam ellen fordítottam, és egyre halmozódott bennem a bűntudat amiért ennyi tanulás ellenére sem tudom az életemet működtetni! Ennek egyenes eredménye volt, hogy megjelent az életemben a Nagy Büntetés és később a Nagy Vádló! Persze először álruhában, szerelemként. De most már tudom, hogy egyvalamiben tökéletesen egyetértünk a párommal: mindenért én vagyok a hibás!!

Egyszerűen nem tudtam különbséget tenni a "Vállald a felelősséget" az életedért és a "Minden a te hibád, hisz mindent te teremtesz az életedben" között! Pedig van!!! Óriási különbség van!!!!

Nyilvánvaló, hogy ilyen mérgező belső alapállásból nem lehet sikert várni. Iszonyatos erőfeszítések mennek el a kompenzálásra, arra, hogy elhitessem a külvilággal, hogy én tulajdonképpen milyen jól is vagyok. Azért akartam ezt elhitetni, mert ha ők ezt tükrözik számomra, akkor talán és is elhiszem, hogy így van...De mélyen belül nagyon is éreztem milyen hatalmas mértékben van szükségem az elismerésre, szeretetre és a csodálatra... És állandóan ott lappangott bennem, hogy milyen szánalmas is vagyok...

Na, ezen kell dolgoznom az elkövetkezendőkben!!!!!!

Kezdjük a kályhától!

Sok célom van, de két alapvető. Szeretnék egy saját otthont, és szeretnék lefogyni 30-40 kilót.

A leendő otthonommal kapcsolatban annyi elvárásom van, hogy legyen kényelmes és tiszta - érezzem magam igazán OTTHON! Azt nem határozom meg, hogy ház legyen vagy lakás - mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya,- valamint a földrajzi elhelyezkedést sem határozom meg. Lehet a szomszéd utcában, más településen, de akár bárhol a Földgolyón, ahol Sorsom van...Ez legyen meglepi!!! Meg az is meglepi, hogy hogyan fogok hozzájutni - ugyanis "reálisan" semmi esély rá - dehát egy Istennőtanonc nem reális :)

Úgy gondoltam, hogy a kályhától fogok indulni: először is megnézem, hogy milyen félelmek és ellenállások vannak bennem a teremtőképességemmel kapcsolatban. Mit ne mondjak találtam egy párat, annak ellenére, hogy bő két évtizede, hogy először hallottam azt a mondatot: te teremted a saját világodat.

Amikor lassan kimondtam magamban, hogy "Én vagyok a teremtő, én teremtem a saját világomat", akkor fájdalmat és szorítást éreztem a napfonati csakrám környékén. Nem vagyok egy nagy csakra-szakértő, de úgy tudom a személyes hatalom érzése ehhez a csakrához tartozik. Figyeltem a fájdalmat, és kopogtatással próbáltam csökkenteni. Ahogy csökkent a szorítás hirtelen észrevettem (csukott szemmel csináltam a gyakorlatot), hogy a bal oldalam előtt van egy vastag szürkésfekete fal-szerű valami. A jobb oldalam előtt nincs ilyen, és ott egy nagyon szép tájra láttam rá, de nem tudtam odamenni, mert a fal szerű izé megakadályoz. Többször is próbáltam, de úgy jártam, mint egy légy: mindig visszapattantam. Próbálkoztam, valamelyest csökkent is a fal sűrűsége, de még mindig ott van. Fogalmam sincs mi lehet ez, mindenesetre dolgozom rajta.

Figyelem a falat, kopogtatok, és ilyeneket mondok:

Bár fogalmam sincs mi ez a fal, de hajlandó vagyok elengedni...
 Lehet, hogy régen meg akart védeni valamitől, de most megköszönöm neki és elengedem...
 Többé nincs rá szükségem, hogy megvédjen a saját teremtőképességemtől...
Akkor is jó ember leszek, ha teljesülnek a vágyaim...
Nyugodtan megengedhetem magamnak a teremtőképesség használatát...

Délutánra már könnyebbnek érzem magam, elmúlt a feszültség, de a fal még megvan...

Dolgozom rajta tovább :)

Használt eszközeim és a Változás Művészete technika

Nem vagyok egy nagy tanfolyamra járó típus, inkább könyvekből szeretek tanulni. Mégis van egy tanfolyam aminek az elvégzését tiszta szívből ajánlom mindenkinek: ez pedig a Silva-féle Agykontroll. Szerintem aki belső úton jár nem kerülheti meg, hiszen a belső fejlődés technikáinak tárháza – viccesen úgy is mondhatnám, hogy a belső fejlődés ALFÁJA :) ez a 4 napos tanfolyam.

Ha olvastad az eddigi bejegyzéseimet, felismerhetted, hogy hiába minden spiri tudás, tanulás, pozitív gondolkodás, ha továbbra is elnyomod a fájdalmakat, akkor az Élet óriási pofonnal fog felébreszteni. Ezért nekem óriási szükségem volt egy olyan technikára, amely segít elengedni. Sokszor olvastam, hogy „csak engedd el”...igen ám, de hogyan????

Hosszú éveken át keresgéltem, de MEGTALÁLTAM!!!! Úgy hívják: Faster EFT. Egy Robert G Smidt nevű csodás pasi találta ki, és egyszerűen zseniális!! Nem vagyok benne profi, én is most tanulom, de már sok kisebb dologban segített. Hogy a nagy célok megvalósításában mennyire válik be azt most fogom én is lecsekkolni :)

Ezen kívül van még egy a Hellinger-féle családállításokról ismert „mezőt” használó módszer amit szeretek és bevált, de ez inkább csoportban működik.

Most inkább az első kettő!!!

A Faster EFT-ben van egy technika, az a neve, hogy a „Változás művészete”. Ezt használom.
Ezt a leírást találtam róla a neten:

A Változás Művészete
(A.R.T. of Change)
Art = Művészet:
A=Aiming – célzás
R=Releasing – elengedés
T=Transforming- átváltoztatás


A Változás Művészete egy FasterEFT-s technika. Arra használjuk, hogy eltüntessük azt, amit nem szeretnénk, és helyette azt kapjuk meg, amit szeretnénk.

Robert több videón beszél róla, hogy nem azt vonzzuk, amit szeretnénk, hanem azt, amik jelen pillanatban vagyunk.

Amik jelen pillanatban vagyunk, azt pedig a félelmeink irányítják; a félelmeink, amelyek a fájdalomtól szeretnének megóvni minket.

Ezzel az a probléma, hogy ezek esetleg nagyon régen megtanult minták, amelyek akkor logikusak voltak, és szükségünk volt rá, most viszont már könnyen lehet, hogy inkább akadályoznak, mint segítenek minket.

Például egy szülői parancs egy pár éves kisgyereknek, hogy ne ismerkedj idegen emberekkel, teljesen érthető, hogy miért mondja neki ezt a szülő; de ha ez a program még egy harminc évesnél is érvényben van, mert ott van a tudatalattijában, úgy, hogy az illető nem is tud róla, valószínű hogy inkább problémákat fog okozni neki. Előfordulhat, hogy gátlásos lesz emberek társaságában, nem tud barátkozni, nem tud ismerkedni, ha emberek között van, inkább rohanna haza…stb.

Konkrétan a technika:

1. Mi az, amit nem akarsz?
Ehhez kapcsolódóan: mi a probléma? mi az, amitől félsz? mi a lehető legrosszabb félelmed, amit egyáltalán el tudsz képzelni? (most ennek van a legnagyobb irányító ereje)

2.Gyűjtsd össze, írd le az ehhez kapcsolódó bizonyítékokat a fejedben. Emlékek, érzések, érzetek, gondolatok, elképzelések, képek, hangok, ízek, illatok, bármi lehet, amihez valamikor érzelem kapcsolódott.

Lehet olyasmi, amit átéltél, amit hallottál, olvastál vagy láttál a tv-ben, moziban, amit álmodtál, vagy ha csak sejtés vagy fantázia, azt is írd le. (Ezek mind-mind a mi agyunk termékei, ami a saját programjai alapján hozza őket létre, mikor visszaemlékszel rá.)

Lehetőleg minél több ilyen belső bizonyítékot sorolj fel.
Nem baj, ha az emlékeket nem látod vizuálisan, ha csak kellemetlen érzést vagy érzetet érzel, az is emlék; csak kinesztetikus módon emlékszel rá.

Kezdd el őket lekopogni 0-ra, hogy már semmi érzelmi töltés ne maradjon bennük. Elég, ha csak annyit mondasz: …elengedem… ….biztonságos elengedni… ….jó ember vagyok úgy is, hogy elengedem…

Egy idő után lehet, hogy már nem fogsz érzéseket érezni, de valahogy még mindig tudod az illető bizonyítékról valahogyan, hogy az igaz. Maradt egy szín, egy tónus vagy még mindig történik az emlék.

Miután lenulláztad, még annyit tegyél meg, hogy megpróbálod visszahozni a negatívat megint. Ha sikerül, akkor kopogtass, addig, amíg már egyáltalán nem tudod visszahozni.
Ha végeztél az emlékkel, képzeletben nézd meg, hogy az emlékben szereplőknek milyen az arckifejezése. Ha nem kedves, békés, akkor kopogtass addig, amíg olyanná nem válik.

3.Ezután változtasd át az emléket valami pozitívvá, valami számodra kellemessé, valami olyasmivé, amiről eredetileg is szeretted volna, hogy úgy történjen.

Ha az, amin dolgoztál, már 0 érzelmi töltésű, megteheted, hogy visszagondolsz egy emlékre, amikor nagyon jól érezted magad, amikor szerettek, és ugyanazt az érzést gondolatban elküldöd a lenullázott valaminek, amin épp dolgoztál. Ez meg fogja változtatni a struktúráját.

Vagy megteheted azt is, hogy addig kopogtatsz, amíg az emlék magától kellemessé nem válik.

4.Miután minden belső bizonyítékot átalakítottál, képzeld el magad 5-10-15 év múlva az adott helyzetben, és ha nem érzel legalább olyan jó, vagy még jobb érzéseket, mint most, akkor addig kopogtass , amíg nem sikerül legalább olyan jóvá változtatnod, mint ahogy a jelenben érzel.

És, hogy mi az a kopogtatás?

Ha nem jelenik meg felirat kattints a Youtube gombra, akkor átkerülsz oda, és ott van magyar felirat!

Spirituális (tév)úton

El szeretném mesélni Neked röviden a spirituális bukdácsolásom történetét - hátha segít kiküszöbölni azokat a hibákat, amiket én elkövettem.

Szinte rögtön rákattantam a dologra, ahogy elkezdett beszivárogni az országba a rendszerváltás után. Mivel nagyon fiatal voltam és ilyen dolgokról még csak nem is hallottam előtte, és természetesen (?) egy csomó dolgot azonnal félreértettem vagy nem is értettem meg.

Az Agykontrollal kezdtem, egy Trabant hátuljából vásároltam meg a könyvet gyaníthatóan Domján Lacitól. :) Nagyon misztikusnak tűnt ez az egész "alfa" dolog...

Aztán jöttek a tipikus amerikai sikerkönyvek, amik azt állították, hogyha pozitívan gondolkodom, hiszek és vizualizálok, akkor minden de MINDEN  vágyam valóra válik...Azt hittem kezemben az Élet kulcsa...

Aztán megjelent a Kígyó és kereszt Müller Pétertől és alaposan rám hozta a frászt...Szegény Müller Péter igazán nem az ő hibája, de én a következőt vettem ki a könyvből: vagyok én, és vagy egy felsőbb Énem, akik egyfolytában csatáznak egymással- ez okozza minden nyomorúságomat. A csata oka, hogy én nem akarom teljesíteni a sorsfeladatomat, aminek a vállalása miatt leszülettem. Nomármost - következtettem akkor: van egy rejtélyes felsőbbrendű Én, akit nem ismerek, aki rejtve van előlem és sosem mutatkozott be nekem, de azt akarja tőlem, hogy teljesítsek valamilyen sorsfeladatot, amiről fogalmam sincs, hogy mi az!!!

Egy biztos: amit "énemnek" hiszek az hamis, "kígyó-én", aki valóban én vagyok arról fogalmam sincs, de ha nem teljesítem amit akar, akkor katasztrófák tucatjait idézi a fejemre!!!!
Atyaég!!! Ráadásul a könyvben szó esik egy rejtélyes Mesterről, aki(k) egyszer csak megjelennek a tanítvány életében, látják a Sorsát és "mesteri" tanácsokat osztogatva segítik tovább az útján. ..és ha a "tanítvány elég érett, akkor majd megjelenik a MESTER"...
Mivel nálam híre-hamva sem volt, csak úgy tudtam következtetni, hogy nyilvánvalóan nem vagyok elég érett!

Mindeközben az amerikai sikerirodalom váltig állította, hogy bármi lehetek ha pozitívan gondolkodom és most azonnal boldog leszek!! Nem mondom, hogy nem voltak kisebb sikereim, de a fő vonulat nem a diadalmenet volt...

Pedig az egész hihetetlen könnyűnek látszott...mégsem ment.

Biztos nem akarom eléggé...
Biztos nem hiszek eléggé...
Biztos nem vizualizálok eleget...
Biztos nem szeretem eléggé magamat...
Biztos az egóm akarja...
Nem vagyok elég alázatos...
Biztos negatív vagyok...
Nem mondogatom eleget a megerősítéseket...
Nem írom őket le esténként...stb...

Mindeközben Mester sehol, a Felsőbb énem se kért randit, nem jelentek meg Angyalok az ágyam lábánál, hogy segítsenek...Kezdett bennem egy olyan érzés kialakulni (ma már inkább úgy mondanám: tudatosulni, feljönni), hogy én itt valahogy nagyon elvagyok felejtve, valami óriási hendikeppel indulnék valamilyen általam nem ismert úton...

Csakhogy én egy roppant becsvágyó és sikeréhes teremtés vagyok ám, akit nem lehet csak úgy lesöpörni!!! Nem nyugodtam bele a kudarcba!!! A lappangó rossz érzésről igyekeztem nem tudomást venni, és elhatároztam, hogy IGENIS MEGMUTATOM!!!
Igen ám, de kinek és mit? Ezt tulajdonképpen magam sem tudtam, hisz fogalmam sem volt hol ki nem enged tovább...Vég nélkül analizáltam magam...tudtam, hogy csak én lehetek az ok, bennem kell, hogy legyen valami...Tanultam, olvastam, gondolkodtam, olvastam, tanultam, tanultam, olvastam...

A pozitív gondolkodást úgy értelmeztem, hogy nem vettem tudomást a rosszról, igyekeztem "uralni" és legyőzni!! Hát néha birkóztam röndesen!!

Érdekes módon a külvilágból inkább olyan visszajelzéseket kaptam, hogy egy önbizalommal teli, erős nő vagyok, és néha én is elhittem ezt. Azt hittem végre működik amit teszek! Nem tudom mennyire vették észre a környezetemben, hogy voltaképpen nagyon bizonytalan vagyok - talán a túlzott harsányságom és a feltűnösködésem árulta el a hozzáértőbbeknek, hogy kétségbeesetten vágyom a figyelemenergiára, a csodálatra és a pozitív visszajelzésekre.

Szerintem nagyon kilógott a lóláb...csinos, fiatal nő létemre olyan pofonokat kaptam pasiktól, hogy arrukódútam...

Az volt a legrosszabb, hogy akkor már tudtam: mindent én "vonzok be" az életembe. De bármi indult is el, bármilyen ígéretesen is, a vége valahogy mindig pofon lett.

Világosan emlékszem arra a megsemmisítő fekete lyuk érzésre, amikor valami amire nagyon vártam nem teljesedett, kudarc ért, pedig megdolgoztam a sikerért... Ilyenkor belül kétségbeesetten kiáltottam fel: az nem lehet, hogy ennyire rossz legyek!!!!! Tiltakoztam, pöröltem az Élettel, vérig voltam sértve...aztán összeszedtem magam, és újult erővel elindultam megint...Hajrá, nem adom fel!!! A rossz érzéseket persze nem dolgoztam fel, nem engedtem el. Tudtam róluk, de nem tudtam kezelni őket...Igyekeztem nem tudomást venni a félelmeimről a kétségbeesésemről, a tehetetlenségemről...
Ezt egészen addig csináltam, amíg egyszer csak a fejemre nem omlott az egész életem...Rövid idő leforgása alatt teljesen kicsúszott a talaj a lábam alól, és csak zuhantam, zuhantam...Amikor - hitem szerint - a gödör fenekére értem azt hittem nem lesz rosszabb...Lett...

Szembe kellett néznem azzal, hogy akármennyire is próbáltam róla nem tudomást venni önmagamat tekintettem saját legrosszabb ellenségemnek. Mélyen belül meg voltam róla győződve, hogy nem vagyok "megfelelő".

Érdekes módon mégis amikor minden összeomlott, valahogy lassan lassan kezdem megérteni dolgokat...néha összeállt egy-egy mozaikdarabka...megértések, intuíciók villantak bennem...
Talán bölcsültem is valamelyest :)
Most már úgy érzem tényleg indulhatok :)

Az első fontos feladatom: megbarátkozni az Élettel! Eléggé haragszom rá, és sértve érzem magam, úgyhogy lesz dolgunk :)

Önelfogadás, önszeretet

Tisztában vagyok vele, hogy ahhoz, hogy bármi is elinduljon két dolgot kellene megtennem:

1. Elfogadni a helyzetemet
2. Szeretni önmagamat

Egyik sem könnyű...
Ha visszatekintek az életemre nem nehéz rájönnöm: épp oda kerültem, ahová SOHA DE SOHA nem akartam...Ami a LEGNAGYOBB FÉLELMEM VOLT: egy jelentéktelen, elhízott, elhanyagolt nő, aki tele volt álmokkal, amiből semmit sem sikerült megvalósítania...

Pedig voltak olyan időszakok az életemben, amikor úgy tűnt, hogy már csak pár apró lépés, és sínen vagyok...

El sem tudjátok képzelni, hogy naponta hány meg hány alkalommal jut eszembe, hogy istenem, ha mégegyszer a múltamnak azon a bizonyos pontján lehetnék, mennyivel másképp csinálnám...mennyi lehetőségem volt, amit sokszor akkor és ott észre sem vettem!!!

Rengetegszer visszapörgetem, hogy "hol rontottam el", de mindannyiszor azt találom, hogy szinte mindenhol...
Gondolom ezek után nem meglepő, hogy a fő bennem lévő érzés, a mardosó bűntudat, világ elől földalá bújni akaró mérgező szégyen...És mindemellett az a tudat, hogy na pont ezeket az érzéseket nem szabadna éreznem!!! Dr Hawkins szerint (Az erő kontra ERŐ c. könyv szerzője) ezek az érzések a létező legalacsonyabb tudatossági szinten kalibrálnak!! Tehát már attól is bűntudatom van, hogy bűntudatom van... :(

És akkor ezek után fogadjam el a helyzetemet és szeressem magam...

Meg lehet ezt tenni???

NANÁ!!!!