Tisztában vagyok vele, hogy ahhoz, hogy bármi is elinduljon két dolgot kellene megtennem:
1. Elfogadni a helyzetemet
2. Szeretni önmagamat
Egyik sem könnyű...
Ha visszatekintek az életemre nem nehéz rájönnöm: épp oda kerültem,
ahová SOHA DE SOHA nem akartam...Ami a LEGNAGYOBB FÉLELMEM VOLT: egy
jelentéktelen, elhízott, elhanyagolt nő, aki tele volt álmokkal, amiből
semmit sem sikerült megvalósítania...
Pedig voltak olyan időszakok az életemben, amikor úgy tűnt, hogy már csak pár apró lépés, és sínen vagyok...
El sem tudjátok képzelni, hogy naponta hány meg hány alkalommal jut
eszembe, hogy istenem, ha mégegyszer a múltamnak azon a bizonyos pontján
lehetnék, mennyivel másképp csinálnám...mennyi lehetőségem volt, amit
sokszor akkor és ott észre sem vettem!!!
Rengetegszer visszapörgetem, hogy "hol rontottam el", de mindannyiszor azt találom, hogy szinte mindenhol...
Gondolom ezek után nem meglepő, hogy a fő bennem lévő érzés, a
mardosó bűntudat, világ elől földalá bújni akaró mérgező szégyen...És
mindemellett az a tudat, hogy na pont ezeket az érzéseket nem szabadna
éreznem!!! Dr Hawkins szerint (Az erő kontra ERŐ c. könyv szerzője) ezek
az érzések a létező legalacsonyabb tudatossági szinten kalibrálnak!!
Tehát már attól is bűntudatom van, hogy bűntudatom van... :(
És akkor ezek után fogadjam el a helyzetemet és szeressem magam...
Meg lehet ezt tenni???
NANÁ!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése